Párkapcsolat vagy magány?

Mit gondolsz, milyen kockázatot vállalsz akkor, ha 30-as, 40-es éveidben sikertelen párkapcsolati próbálkozások után vagy egy rosszul működő párkapcsolatban nem kérsz szakértői segítséget?

Mondhatod, hogy nincs kedved meg időd ezzel foglalkozni, inkább a hobbidra, szabadidőre, pihenésre szánsz időt és energiát. Ez teljesen oké elképzelés a részedről – hogy majd egyszer minden megoldódik magától vagy alkalomadtán kérsz csak tanácsot egy-egy baráttól, szakértőtől – ők pedig tessék lássék módon kísérletet tesznek arra, hogy kitaláljátok együtt, hogyan tudnál kilábalni a kilátástalanságból, amiben vagy.

Tudom, hogy azért sem vágsz bele egy-egy komolyabb önismereti folyamatba, mert nem érzed, hogy az „eredmény” garantált lenne. Ez így igaz, ugye?

Elárulok neked valamit: a garantált sikeres, 100%-ban jól működő párkapcsolati receptet várhatod, amíg világ a világ, ilyen csak a mesékben létezik. Persze gondolhatsz az összes romantikus film sablonjára, amikben látod a boldog beteljesülést, de az első hűtlenséget és a tizedik elköteleződésre képtelen parnettel való ismerkedésről, próbálkozásról már ritkábban szól a fáma.

A te valós életedben tök más, valós dinamikák működnek – a sok majdnem sikerült ismerkedés, a kínkeservesen összetartott párkapcsolatod, családod. Csomót dolgozol rajta, önismereti könyveket olvasgatsz, lájkolod az összes edukációs posztot az Instán, mégsem jön el a kívánt Kánaán.

Miért?

Mert az edukációs posztok, a barátok és egy-egy önismereti könyv hozhat ugyan felismeréseket, de a te élethelyzeted egyedi.

Ugye nem vágod le a saját hajad tutorial videó alapján és nem a legjobb barátodhoz mész el, ha frizurát akarsz változtatni? Egy szakértőre van szükséged, aki megmondja, mi áll jól a te arctípusodhoz, ismeri a legújabb trendeket és színeket, mindezt úgy alkalmazza, hogy hozzád passzoljon, pontosan a te személyiségedhez.

Tényleg szükséged van arra, hogy ismét azt érezd, hogy NEM te vagy a saját életed irányítója, minden nő/férfi/párod GÁZ valahol? Vagy inkább egy harmonikus összekapcsolódást választanál, de te (valljuk be) inkább hullámvasutat csinálsz az életedből, mélyrepülésekkel és hosszabb-rövidebb eufória fázisokkal?

Azért, hogy ne legyenek a jövőben kapcsolat – próbalgatásaid, illetve a meglévő kapcsolatodban önmagad lehess, segítek neked. Hogy végre úgy kapcsolódj elsősorban magadhoz, másodsorban a párodhoz, amit megérdemelsz.

Itt és most van lehetőséged a saját boldogságod útját járni a kísérletezés helyett.