Karrierváltás

Karrierváltás – az én sztorim

Tanulságaim az elmúlt éveimből a karrierváltás kapcsán, azaz mikor kezdtem el észrevenni a váltás szükségességét a munkámban és miért nem léptem meg?

Az idő megállíthatatlan és most, ahogy visszanézek arra a 14 évre amit a volt munkahelyemen töltöttem, látom a kishitűségem és kényelmem, amik erősebbek voltak a csalódásaimnál, amikben az utóbbi években részem volt, mivel folyamatosan hagytam, hogy hitegetésben éljek.

Hitegetésben, hogy majd jobb lesz. Majd kapok egy olyan pozíciót, ami illik hozzám. Majd kapok nagyobb fizetésemelést. Majd értékelni fogják a gondolkodásmódom.

2020-ban volt a pályafutásom legkeményebb időszaka, amikor a legkisebb béremelést kaptam és egyesen a teljesesítményértékelés legalsóbb “bugyrába” soroltak. Az igazság az volt, hogy közölték velem, hogy nem elégedettek a teljesítményemmel, mindezt utólag. Abban az évben volt egy elhúzódó kórházi kezelésem, meglegyintett annak a szele, hogy nem vagyok örökéletű, sőt, akkor egyedülálló anyaként pláne beütött a pánik: meg kell tartanom ezt a munkát, hiába megalázó és alaptalan az értékelés. Pedig ez egyértelmű jele volt már annak, hogy valami változásra lenne szükségem.

De maradtam. Hónapokig próbáltam megfelelni, és megpróbáltam elfogadni, hogy nincs más lehetőségem, munkahelyet váltani nehéz lenne, saját önkorlátozó hiedelmeim dübörögtek bennem.

Negatív gondolataim közt belül áldozatnak éreztem magam. Megfelelési kényszerem az egekbe volt, olyan szerepet vettem fel, ami ugyan hozott munkahelyi sikereket, mégsem önazonosság szabadságából fakadt, hanem egy beszorítottság érzésből.

És akkor a saját, „új” utamra léptem. Elkezdtem előadásokat tartani, coacholtam, workshopokat vezettem. Újra tanulni kezdtem. Új hobbim lett, ami most már a szakmám. Időt és energiát nem sajnálva lettem business, life és team coach, szexuálpszicholgiai és család, pár konzulens és tanácsadó.

Talán te is ismerősnek találod ezen gondolatok egy részét. Talán úgy érzed, hogy a jelenlegi helyzetedben csak helyben topogsz és nem tudod azt az egy első, kicsi lépést megtenni a hiedelmeiddel szemben. Talán te is félsz, talán te is kényelmes vagy, talán….

Azonban szeretném megosztani veled az egyik legfontosabb tanulságom:

“A megoldás a te kezedben van.”

Neked kell lépéseket tenned azért, hogy elmozdulj. Különben évek múltán is ugyanabban az pocsolyában állsz majd.

De ha hajlandó vagy kilépni a komfortzónádból, akkor:

  • Új szerepek, új kihívások várnak.
  • Új környezet, új embereket ismersz meg.
  • És hamarosan visszakapod az önbecsülésed és az önbizalmad.

Ha segíthetek a következő lépéseidben, keress bátran!