A mozaikcsalád fejlődési szakaszai

A valóság gyakran rácáfol a mozaikcsaládok fejlődési szakaszaira, ugyanis előfordul, hogy egyes szakaszok kimaradnak, illetve összemosódnak. Egyszerre élhető meg valaminek a lezárása, elvesztése, elgyászolása és valami újnak a kezdete, a szerelem első eufórikus időszaka, a jövő épülése. Ez a kettősség sok mozaikcsalád életére jellemző. 

A búcsú szakasza – a mozaikcsalád nulladik fázisa

Ebben a szakaszban nyilvánvalóvá válik, hogy a párkapcsolat nem működik tovább és egyik vagy mindkét fél válni akar. Fizikai változást jelent már önmagában az elköltözés, ami az első látható lépése a búcsúnak. Ebben a szakaszban a család szerkezete bizonytalanná válik. Felbomlik a párkapcsolat, de aktív marad benne a szülői alrendszer. A gyerekek érzelmi világa felborul, ezért a szülők elsőrendű feladata a gyerekek érzelmi labilitását a lehető legjobban stabilizálni. Ennek egyik formája a nyílt és őszinte kommunikáció, ami egyértelművé teszi, hogy mi történik és biztosítja a gyermeket, hogy nem ő a felelős azért, mert a szülei a válás mellett döntöttek. A szülei továbbra is a szülei maradnak. A gyereket a párkapcsolatban lévő érzelmi kavalkádtól, negatív érzésektől fontos távol tartani amennyire csak lehetséges.

Ennek a szakasznak az egyik komoly feladata az, hogy az addigi családi rendszertől, attól az álomtól, hogy egy működő vér szerinti család létezik el kell búcsúzni. Fel kell benne mérni az egyéni kudarcokat és azokat a helyükre kell rakni. Amennyiben az egyik szülő meghal, ugyanezen a búcsú folyamaton szintén át kell menni. Ebben nagy segítség a gyereknek, ha a szülő nyíltan beszél neki a halál okairól. Mindkét esetben fontos megélni a veszteség fájdalmát.

Különélő – egyszülős családból mozaikcsalád

Ebben a szakaszban nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy rövid időszak, ezért minden érintett számára újraorientálódási időszak. Ebben az időszakban szerveződik újjá az élet, újfajta egyensúly jön létre. Gyakran jelent eltávolodást a baráti társaságtól, rokonoktól. Lehet benne lakhely, iskolaváltás. Ebben az új életközösségben újra kell osztani a feladatokat és a szerepeket is. Arra a szülőre, ahol a gyermek többet tartózkodik, több feladat hárul. Van, hogy a gyermeknek is több lesz a feladata, így a felelőssége is nagyobb lesz. Mindebben hatalmas érzelmi energia, hogy a másik szülővel konszolidált, egyetértő, támogató kapcsolat jöjjön létre, ami képviseli a gyermek érdekeit. A különélő szülőnek meg kell tanulnia egyedül boldogulni, új célokat kitűzni. Komoly fájdalom azzal szembenézni, hogy már nincsen befolyással a gyermeke mindennapi életére. A válást kezdeményező félnek még a lehetséges lelkiismeretfurdalással is meg kell küzdenie. Ahhoz, hogy a múltat jól lehessen lezárni és ezáltal kihasználni a jövő lehetőségeit, elkerülhetetlen a szembenézés, megbékélés. Ez az időszak kitűnő opció arra is, hogy az egyén értékelje a saját szerepét a kapcsolat megromlásában. Ez a fajta szembenézés lehetőséget ad arra, hogy azokat a belső részeinket, amelyeket elnyomunk, felismerjük és elfogadjuk azokat.

Az egyén felülvizsgálhatja a saját magával szembeni szabályrendszerét, ami megakadályozhatja, hogy érzelmeket szabadon megéljen, befogadjon. Egyszóval, a két párkapcsolati közti időszak remek lehetőség, hogy az egyén haladjon az önismeret útján, ami segíti a tudatos párválasztást, a mozaik család kialakítását.

Új párkapcsolat, mozaikcsalád

Meghatározó szakasz, akár teljesen megváltoztathatja a családi rendszer struktúráját, az addigi szabályrendszer megváltozik. Az eddigi határokat meg kell nyitni, hogy az új családtag/ok beléphessenek. Az új pár legfontosabb feladata, hogy stabil kapcsolatot teremtsenek, ehhez idő és tér szükséges, hogy megerősödhessenek. Ami a vér szerinti családban természetes folyamat: ismerkedés, együttélés, házasság, gyerekvárás, az kimarad, hiszen legalább az egyik félnek már van gyereke. A kapcsolati dinamikák megváltoznak, a gyereknek a szülővel, a különélő szülővel, akinek el kell fogadnia azt is, hogy belépett még egy felnőtt a rendszerbe. 

Összeségében igazi művészet eggyé formálni egy mozaikcsaládot, gyönyörű és embertpróbáló feladat egyszerre.

Szerkesztette: Dr. Poór Judit, Gál-Kiss Noémi, Bihari-Apáthy Judit

Felhasznált szakirodalom: Verena Krahenbühl, Hans Jellouschek, Margarete Kohaur- Jellouschek, Roland Weber, 2009, Mozaikcsaládok, Budapest, Animula Kiadó.